Bemutatkozás  

„Egy ezer mérföldes utazás
az első lépéssel kezdődik.” (Lao Tzu)

Mi 1998-ban tettük meg első lépéseinket azon a hosszú úton, melyen ma már ott tartunk, hogy bátran vállalkozhatunk a legkülönbözőbb outdoor programok megszervezésére, lebonyolítására.
Szilvásváradon, a Szalajka – völgyben létrehoztunk egy olyan kalandparkot, ahol minden korosztály megtalálja a számára megfelelő aktív sportolási, szórakozási lehetőséget. Ezt a parkot évről évre bővítjük, a technikai feltételek javítása mellett a saját tudásunk gyarapítására is nagy hangsúlyt fektetünk. Ma már 4 féle erdei kötélpályarendszerünk van, ahol 3 éves kortól bárki számára van teljesíthető feladat. A kötélpályák mellett jónéhány egyéb tevékenységre is van lehetőség. A kiszolgáló helyiségeink is folyamatosan fejlődnek.

A Bükk – hegység adottságait kihasználva sokrétű programkínálattal rendelkezünk, legyen szó gyerekcsoportokról vagy outdoor tréningről. Bérelhető sporteszközeink révén szinte az egész országot bejártuk, az iskolai sportnapoktól a több tízezer fős zenei fesztiválokig nagyon sok rendezvényen részt vettünk.
A Természet nagy tanítómester, ezt 9 éves működésünk alatt sokszor megtapasztaltuk. A látszólag játékos, szórakoztató tevékenységek szinte észrevétlenül felszínre hozzák a résztvevők rejtett képességeit, elősegítik a reális önismeret kialakítását. Ezt a hatást kihasználva, az outdoor módszer és élménypedagógia segítségével komoly fejlesztési lehetőségeket tudunk nyújtani akár az iskolás gyerekek neveléséhez, akár egy szervezet működéséhez.

Mindezeket figyelembe véve azonban számunkra legfontosabb a programjainkon résztvevők biztonsága. Ennek érdekében csak professzionális eszközöket használunk, munkatársaink speciális képzésére és rendszeres továbbképzésére nagy hangsúlyt fektetünk. Törekszünk arra, hogy az Európai Unióban fellelhető szabványoknak, melyek a mi eszközeinkre és módszereinkre vonatkoznak, megfeleljünk. Több nemzetközi szervezettel is kapcsolatban állunk – Pressley Ridge, Outward Bound – és a folyamatos tapasztalatcsere révén felhasználjuk a náluk meglévő több évtizedes tapasztalatokat.

Azok a pozitív visszajelzések, melyek a kezdetektől érkeznek kicsiktől és nagyoktól, azt jelzik, hogy jó úton haladunk, ösztönöznek bennünket a még színvonalasabb, még professzionálisabb munkavégzésre. Ez motivál bennünket a folyamatos megújulásra.

Keressen bennünket és győződjön meg erről személyesen is.